A La Stella Énekstúdió közel 10 éve alakult Zorn Erzsébet előadóművész vezetésével. Pesterzsébeten a Csili Művelődési Központban kaptak rendszeres próbatermet, itt készülnek koncertjeikre, színházi előadásaikra.
A stúdióba jelentkező fiatal tehetségek az első években a szép éneklés művészetével ismerkednek meg, hogy énekhangjuk a későbbiekben a művészi kifejezés eszközévé válhasson. Sok komoly eredmény született az évek alatt. Nemzetközi Művészeti fesztiválokon kaptak dobogós helyezést az itt tanuló énekesek, többen kerültek konzervatóriumba, zeneművészeti főiskolára Magyarországon és külföldön egyaránt.
A jelenlegi társulat tavaly kezdett el készülni erre a nagyszabású koncertre. A repertoár igen széles. Az opera, operett, musical , világságerek találhatók a zenei palettán.
Pazar jelmezek, igényes színpadkép és dinamikus koreográfia emeli az énekesi produkciókat.
2012. nyarán volt az első bemutató a Csili Művelődési Központban. Ugyanebben az évben a nagy sikerre való tekintettel ismét műsorra tűzték a közel három órás produkciót. A Csili Művelődési Központ színháztermében dübörgött a taps, a fiatal csapat lendületes előadásához.
2013. február 10-én a Táncsics Művelődési Ház színháztermében teltház előtt lépett ismét színpadra a társulat.
Kik ők?
Kármán Adrienn szoprán Juhász László bariton
Horváth Erika szoprán Sárkány Krisztián tenor
vendégeink:
Tiszai Nagy Ildikó szoprán Horváth Lala tenor
Koreográfia : Sárkány Krisztián
Konferanszié : Várhalmi András a Csili Művelődési Központ Igazgatója
Zongorán közreműködik : Zorn Erzsébet a stúdió művészeti vezetője